Eljött a tavasz és vele együtt a termékpalettánk is bővült. De nem akárhogyan, hiszen egy többéves kutatómunka, valamint a vásárlóink igényeire és visszajelzéseire épülő fejlesztés eredményeként egy teljesen új és prémium minőségű termékcsaláddal büszkélkedhetünk. Dr. Terry Gallagher angol biokémikus, a HRI-Vitalion kifejlesztője és gyártója sok év után egy olyan termékcsaláddal rukkolt elő, amelynek vitaminjai önmagukban, de a már ismert HRI-Vitalion étrend-kiegészítővel együtt is eredményesen támogatják egészségünket. Ezek a Refilld kiegészítők, amelyek között rögtön 5 különböző félét is találnak vásárlóink. Ezeket ismertetjük most röviden.

Refilld Iron – Vas étrend-kiegészítő

A fáradtság és kimerültség, valamint az ebből fakadó energiaszint és koncentráció hiánya nem kevés embert érint manapság. Ezért is üdvözöljük és tartjuk egyik nélkülözhetetlen új termékünknek a Refilld vas kiegészítőnket, melynek gondos kifejlesztésekor az volt a célunk, hogy támogassuk mindazokat, akik kimerültséggel küzdenek, és energikusabbnak szeretnék érezni magukat, illetve akik javítani szeretnék mentális éberségüket és koncentrációjukat. A Refilld Iron mindebben segít nekik, ahogyan a szervezetük oxigénszállításában és keringésében, valamint immunrendszerük ellenállóbbá tételében is.

Ha te is újra aktív és energikus mindennapokat szeretnél, iktasd be legújabb vas kiegészítőnket a kiegyensúlyozott napi étrendedbe!

Refilld Skin Essentials – Bőrszépség komplex étrend-kiegészítő

Régi vágyunk volt, hogy az egészséges bőr fenntartására szolgáló formulát alkossunk. Olyant, amely táplálja és regenerálja a bőrt, beindítja annak természetes kollagéntermelését, illetve védi azt az oxidatív stressz hatásaitól. 

A Refilld Skin Essentials egy ilyen termék, olyan innovatív összetevőkkel, mint a SynbÆctive® Lactobacillus reuteri, amely tökéletesen támogatja a
bélflóra egyensúlyát. Mert tudjuk, hogy mennyire szoros összefüggés van a bélflóra és a bőr között! A Vitaberry® Hi ORAC válogatott bogyós gyümölcsök (áfonya, vörösáfonya, eper, meggy, málna) kivonatát egyesíti, így a magas antioxidáns-tartalom nemcsak védi a bőrsejteket, de elősegíti a bőr természetes ragyogását és vitalitását is. Ugyanilyen erős antioxidáns-tartalommal bír a Refilld Skin Essentials két másik összetevője is, a szőlőmagkivonat és a N-Acetil-L-Cisztein, melyek szabadgyök-semlegesítő funkcióik révén elősegítik a bőr fiatalos és egészséges megjelenését.

Mikor válaszd a Skin Essentials étrend-kiegészítőt? 

  • Ha belülről szeretnéd támogatni bőröd természetes ragyogását és fiatalosságát. 
  • Ha üdébb, hidratáltabb és kiegyensúlyozott bőrt szeretnél. 
  • Ha olyan átfogó megoldást keresel, amely a szépségedet és vitalitásodat egyszerre erősíti.

Refilld Vit A – A-Vitamin étrend-kiegészítő

Akár bőröd egészségét szeretnéd megőrizni, akár immunrendszered támogatnád, az éles és tisztán látás elősegítésén túl a Refilld A-vitamin ezekben is segítségedre lesz! Az általános jóllétet támogató termékünk mindemellett a nyálkahártya egészségének megőrzésében is fontos szerepet játszik. És a komplex egészségvédő szerepe itt nem ér véget: az A-vitamin biztosítja a zavartalan növekedést, a csontok és fogak egészséges fejlődését, hozzájárul a pajzsmirigy egészséges működéséhez, szabadgyök-fogó tulajdonságának köszönhetően pedig csökkenti az oxidatív stressz káros következményeit. Ezekért is érdemes beillesztened a mindennapjaidba!

Refilld Vit C – C-vitamin étrend-kiegészítő

Az örök energiaadó, a szervezetet védő C-vitamin! Most gondold el mindezt prémium kivitelben, hogy még inkább hozzájáruljon szervezeted védeleméhez és vitalitásához! Legújabb Refilld C-vitamin kapszuláink egyszerre támogatják immunrendszered, a kollagénképződést beindítva ragyogóvá varázsolják bőrödet, segítik a normál energia-anyagcseréd, valamint védik sejtjeidet az oxidatív stressztől. Ugye te is használod a legnépszerűbb, a szervezetünk minden folyamatában részt vevő C-vitamint? 

Refilld Vit D3 – D3-vitamin étrend-kiegészítő

Magyarországon a májustól szeptemberig tartó időszakban jutunk eredeti formában „napsugár-vitaminhoz”, így szinte biztosra vehető, hogy a többi hónapban hiányt szenvedünk belőle. A prémium minőségű Refilld Vit D3-mal ez tökéletesen orvosolható! Étrend-kiegészítőnkkel csontjaid, fogaid, izmaid és immunrendszered egészségét, de még a vérkalciumszinted is remekül támogathatod.

Ha azok közé tartozol, akik kevesebb időt töltenek a szabadban, akkor neked a Refilld Vit D3 mindenképp kötelező vitaminod kell, hogy legyen!

Legújabb Refilld termékcsaládunkat a HRI-Vitalion termékekkel együtt megtaláljátok honlapunkon, még több hasznos és tájékoztató leírással együtt. Amennyiben további kérdésetek van bármelyik kiegészítőnkkel kapcsolatban, úgy kérünk, forduljatok hozzánk bizalommal, úgy, ahogy mindig is teszitek. Köszönjük, hogy velünk vagytok és közösen örülhetünk a sikereknek!

Similar Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük