Március a nők hónapja, így hadd szóljon e blogcikk is róluk, az ő nagyságukról, lenyűgöző erejükről és pár merőben érdekes testi jellemzőjükről. Ha a gyermekáldás, kihordás és szülés már önmagában nem lenne elég csodaképesség, lássuk, milyen erőt rejteget még a női test.

1. Erősebb az immunrendszerük

Ez igen javasolt is számukra, hiszen gondoljunk csak bele, a magzat kihordására és a szülésre, valamint az utódok nevelésére erős immunrendszer nélkül képtelenek lennének.

2. Jobb a memóriájuk

Memóriateszteken sorozatosan lekörözik a férfiakat, és a szavakat is hamarabb megjegyzik. Több kísérlet és kutatás született e témában, és vannak, akik a nők emelkedett ösztrogénszintjével magyarázzák a jobb emlékezőtehetséget, hiszen a nagyobb ösztrogénszint jobban ellátja a hippokampuszt, a szavak megjegyzéséért felelős agyterületet.

Az is kiderült, hogy az életvitel döntően befolyásolja az emlékezetet. A nemdohányzók és exdohányosok sokkal jobb eredményt értek el dohányzó társaiknál. Ugyanitt a mozgás is hasznosnak bizonyult. Már havi egyszeri úszás vagy futás akár 7%-kal is képes növelni az emlékezőképességet.

3. Nagyobb százalékban élik túl a traumatikus baleseteket

Ez megint csak a hormonrendszerüknek köszönhető, amely szoros összefüggésben áll az immunrendszerrel, fokozza azt.

4. Kicsi a méh, de…!

A várandósság 9 hónapja alatt a női méh narancs méretűről görögdinnye méretűre nő. Ez a „kicsi méh” szülés előtti méhösszehúzódáskor pedig hozzávetőlegesen 1,938 kg/m² nyomásnyi erőt képes kifejteni.

5. Izmaik és inaik rugalmasabbak

Izmaik és inaik több elasztin fehérjét tartalmaznak, és a hátgerincük alsó szakasza is kiválóan alkalmazkodik a szüléshez, innen ered jobb testi rugalmasságuk.

6. Nagyobb állóképességgel rendelkeznek

Ha erőről, izomról van szó, furcsának hangozhat, hogy a férfiakkal összehasonlítva itt is a nőket hozzuk ki győztesnek, azonban, ha állóképességről van szó, akkor valóban jobban szerepelnek.

Kutatások kimutatták, hogy az állóképességet mérő gyakorlatoknál a nők a férfiakkal szemben 75%-kal hosszabb ideig képesek gyakorolni. Kutatók feltételezik, hogy az ösztrogén jelenléte a nőkben ellenállóbbá teszi izmaikat a fáradtsággal szemben, és a nők izomzatában hatékonyabb az anyagcsere.

Similar Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük